Napelemes cég választása közben bukott ki az új kolléga csalási kísérlete

A mai világban sokkal nehezebb üzleti vállalkozást vezetni, mint korábban. Ez nagyon közhelyesnek hangzik, de a cikk végére rá fogsz jönni te is, hogy igazam van. A rendszerváltás után kapásból vállalkozó lettem, felépítettem jó néhány céget, amiket hatalmas profittal adtam el, majd később átpártoltam a tanácsadáshoz, hogy másokkal is megoszthassam a tapasztalataimat. Ez természetesen nem jótékonysági szolgáltatás, magas óradíjjal dolgozom, de mégis csak az a munkám, hogy sikeressé és gazdaggá tegyem azokat az embereket, akik hozzám fordulnak, nem hiszem, hogy bárki is megkérdőjelezné, hogy a sikernek ára van.

Mikor azt mondom, régen könnyebb volt, nem arra gondolok, hogy régen nem kellett annyit dolgozni, vagy nem kellett annyi területen megfelelni, inkább arra, hogy mivel az információs forradalom hatására minden egy perc alatt kiderül, manapság egy üzletember nem hibázhat. Milliókat adnak ki cégek marketingre, de elég egy hiba, és mehet az egész a kukába. De mivel a cég emberekből áll össze, nem csak az a fontos, hogy a vezető egyben legyen, hanem az alkalmazottak munkájának is kifogástalannak kell lenni. Ezt úgy tudjuk elérni, ha motiválttá tesszük őket a munkájukban, és persze, ha ellenőrizzük őket. Például elmesélek egy nagyon érdekes esetet konkrét név nélkül. Ez az eset igaz történet, az egyik ügyfelem cégénél történt.

Egy élelmiszeripari vállalkozása van és nyert egy csomó pénzt fejlesztésre pályázatokon keresztül. Sok idő volt, mire kiépítettük az arculatát annak a cégnek. És mivel a megrendelői többsége olyan cég volt ahol ez állt a prioritás élén, így az volt a legfőbb motívum, hogy tiszta és fedhetetlen legyen a cég. Aki vállalkozik, tudja, hogy manapság azt elérni, hogy egy cégben minden tökéletesen a papírforma szerint működjön, szinte a lehetetlennel ér fel, így mikor nagy nehezen eljutottunk ezzel a céggel erre a szintre, nagyon próbáltunk vigyázni arra, hogy így is maradjon.

Nem túl nagy cégről beszélünk, de azért van néhány alkalmazottjuk, és a pályázati pénzek kezelésére és annak dokumentálására felvettek egy gazdasági szakértőt, akinek kifejezetten ez a szakterülete. Fontosnak tartottuk, hogy hozzáértő ember vigye végig a projektet, mert féltünk, hogy ha elnézünk véletlenül valamit, annyi a jó hírünknek és a pályázati pénzeknek is. A szakmában egészen elismert ember volt, akit választottunk, sokan ajánlották, és természetesen én is leinformáltam, mielőtt felvettük. Az interjún elmondtuk neki a cégpolitikát és azt, hogy mit szeretnénk tőle, úgy is tűnt, hogy megértette, ezért rábíztuk a feladatot nyugodt szívvel.

Nem telt bele 2 hét, és máris távozott a cégtől, hatalmast káoszt hagyva maga mögött. Hogy miért?

Kiderült, hogy egy nagyon ügyes gazdasági szakemberrel van dolgunk. Mégpedig abban ügyes, hogy hogyan tömje meg a saját zsebét. Még az a szerencse, hogy azzal egy ütemben, hogy felvettük, vettünk fel az ő tudta nélkül valaki mást is, akinek az volt a dolga, hogy ellenőrizze. Hamar kiderült, hogy légy van a levesben. Csak az volt a baj, hogy annyira ügyes volt, hogy nem tudtuk azonnal bizonyítani.

Furmányos módon tudtuk lebuktatni, mégpedig a napelemek segítségével. A korszerűsítés folyamán nagyon fontos szerepet kaptak a napelem rendszerek, amiket az üzemek tetejére szerettünk volna feltetetni, hogy ezzel spóroljunk az amúgy elképesztően magas rezsiköltségen. Mivel a napelem első nekifutásnak nem egy olcsó befektetés, és emiatt majdnem a teljes keret felét elviszi, ezt a területet mindenképpen felügyelni akartam én magam. Kaptunk az újdonsült gazdasági szakemberünktől három ajánlatot, amit ő maga intézett. Én utána néztem mind a három cégnek. Végül kiválasztottam a legszimpatikusabbat, ahol a weboldalon nem csak töredékinformációkat találtam, hanem mire végigböngésztem az oldalon mindent, már teljesen világossá vált még nekem, laikusnak is a napelem működése.

Felkerestem hát ezt a céget, és a gazdasági emberünk és a cég tudta nélkül megkértem az árajánlatot ugyan azokkal a paraméterekkel. Mivel korrekt nagyon a cég, így az árajánlat és felmérések ingyenesek, nem volt veszíteni valónk.

Hamar meg is érkeztek a számok, és majd hanyatt estem, mikor megláttam, hogy kedves új kollégánk vagy 30 %-ot dobott rá, az egyébként nagyon kedvező költségekre. Mivel piaci szinten ez a cég nagyon kedvező feltételekkel dolgozik, így nem volt szemet szúró a többi ajánlathoz képest a különbség. Gondolom, mivel látta ő is, hogy ez a cég a leglogikusabb választás, tudta, hogy nem kell majd nagyon győzködnie minket, hogy ezt válasszuk, és ezzel a kis manőverrel milliókat tudott volna zsebre tenni a pályázati pénzből.

Az egy dolog, hogy megrövidíti az amúgy is szűkös büdzsét, de mivel, mint az elején írtam, nagyon fontos a cég tisztasága, és ha később kiderül a machináció, az a teljes bukást is eredményezheti az egész biznisznek.

Természetesen új kollégánk pályafutása nem volt hosszú így a cégnél. Bár tehettünk volna feljelentést, de mivel a bűncselekmény végül nem valósult meg, mert szerencsére időben nyakon csíptük, úgy döntöttünk, inkább kerüljük a felhajtást, jobb az úgy mindenkinek! Pontosan elég büntetés, hogy szakmai körben most már nem lesz jó híre soha többé az úriembernek. Természetesen ránk rengeteg papírmunka maradt, mert minden mehet elölről, ki tudja, hol, milyen fals számokat találunk még. Embert pedig ebből kiindulva eszünkben sem volt többet felvenni erre a posztra, legalább is.

Szóval tanulságként kérlek, ne azt szűrjétek le, hogy az ember ne vegyen fel alkalmazottat, csak azt, hogy jól válogassa meg, kire bíz rá egy ilyen jelentőség teljes feladatot, amin a komplett cég jövője múlhat. És bár sok idő, energia és pénz befektetés lesz, mire helyrehozzuk a károkat, de egyetlen egy előnye volt az esetnek: A legnagyobb projekthez, a napelemes rendszerekhez már biztosan tudjuk, hogy melyik céget fogjuk felkérni kivitelezésre.